Nos, erősen megcsappant az olvasótábor, sikerült elriasztanom néhányotokat. Ez van. Úgy látszik, az alvásproblémáim érdekesebbek az isteni Mimar Sinannál :).
Ankara, nagyjából egy órám van összefoglalni, mi is van itt, utána továbbutazok Kappadókia felé. Amikor Atatürk ötletétől vezérelve 1924-ben ide költözött a török kormány, Ankara egy poros kisváros volt, 35000 lakossa. Ezzel szemben ma Ankara egy poros kisváros, 3,9 millió lakossal. Az óváros (ahol a szállodák, múzeumok, fellegvár stb. is vannak) olyan poros, hogy az állatok is prüszkölnek tőle. Felfoghatatlan, ami itt van: Európa egyik legjobb múzeumát (1997-ben legalábbis a legjobb) életveszélyesnek látszó viskók mérhetetlen tömege veszi körbe. Itt már nincs mese - minden helyi férfinak legalábbis biccenteni kell, a nők viszont inkább elfordulnak. Elképzelésem sincs, tudnak-e boldogok lenni ebben az ázsiai nyomorban. Közben minden arról árulkodik, hogy ez lassacskán a wild east: egy-két angolvécé még van a múzeumokban, egyébként sehol; angolul rendesen már gyakorlatilag senki sem tud, szavakat is csak néhányan. Elképzelhető ez? egy hetvenmilliós ország fővárosának vasútállomásán külön tolmácsot hív hozzám a jegyelárusító, a tolmács töri az angol szavakat, néha beleereszt egy-egy monológot törökül (most jut eszembe, hát persze, hogy elképzelhető. Budapesten tökugyanez van a nemzetközi jegypénznál). Turistákkal a múzeumon kívül egyáltalán nem találkozni. A döner kebab piszok olcsó, a legdrágább, amit láttam, 3 lírás (-360ft), de láttam egy egész lírásat is (kóstolással nem bátorkodtam, dögrovásra helyeztem magam, meg egyébként is).
A város többi része egyébként mérnökien rendezett, furcsa, valahogy Brasiliát képzeltem ilyennek, több kilométeres, többsávos utak, ismétlődő háztömbök kényszeresen meghúzott merőlegesekkel szétszabdalva. Jó, európai mérnökök tervezték az egészet, de ki a fene gondolt a húszas években arra, hogy a többsávos autóutaknak valamikor majd hasznát veszi ez a város? mindenesetre dugók láthatóan nem is lehetségesek itt.
A részletekben beteges rendezettség ellenére a fellegvárból az egész egészen szürreálisan szép, kopár fennsík (850 m magasan vagyunk), a kimagasló csúcsok között áramlik a tízemeletes panelek lassú folyama, minden hideg, barnásszürke és távolról egészen steril (közelről bizonyára poros). Fogalmam sincs, honnan szerzik az ivóvizet - ami egyébként az egyetlen dolog, ami éppolyan drága, mint Isztambulban.
A Museum of Anatolian Civilizations lélegzetelállítóan jó, soha életemben nem érdekelt az archeológia meg az emberiség őstörténete, de ez olyan, mintha a József és testvéreit látnám tárgyakba öntve, beláthatatlanul hosszan hömpölyögnek a használati- és dísztárgyak a paleolitikumtól bizáncig, a leglesújtóbb látni azt, hogy milyen kínkeservesa, ahogy egy-egy előrelépés megtörténik. S amikor mégis, akkor az megőrződik, generációk tucatjai hasznosítják és finomítják tovább, s ami háromezer évesnél frissebb, az már elfogadható, megemészthető, időnként szép. Bekapcsolom közben a Live at Pompeii-t, egzaltálok, háromszor, aztán kimegyek és kihasználom az utolsó alkalmat egy angolvécé-használatra; mélységes mély az a kút is, szépen csobban.
Képek csak a néprajzi múzeumból lesznek, mert egyrész tilos volt fotózni, másrészt amúgy is lemerültem (emiatt aztán "Ankara a fellegvárból" c. kép nem lesz).
Megyek vonatozni, ja, a Török Vasút nemcsak olcsó, hanem tiszta és kényelmes is, a legolcsóbb helyek kb. MÁV IC első osztály-színvonalúak, csak szemetesek nincsenek.
holnap talán Kayseriből, de inkább Göreméből. és inkább holnapután.
