A tegnapihoz még ennyit akartam hozzápaszírozni: Iznik, a csempegyártás Makója,  valójában nem más, mint Nicea (Lüszimakhosz, Nagy Sándor egyik hadvezére nevezi el a feleségéről - ez azért elég cool ajándék mondjuk szülinapra), többek között az első egyetemes zsinat székhelye (ennek ellenére keresztény műemlékek nemigen vannak).

Tulajdonképpen teljesen mindegy, mert nem ide megyek, hanem Ankarába, két egész 1/2 óra múlva indul a vonatom. Ma reggel még úgy áll minden: Konyába buszozom, csakhát délutánra kiderül: a busz irreálisan drága. Meglátogatom tehát a vasútállomást, a vonatjegy egész olcsó, viszont mindenféle osztályra elkelt. Kiállok a sorból, gondolkodok tíz percig majd visszaállok és elkezdtem kérdezgeti: van jegyük ma estére Kayseribe (Kappadókia)? nincs. Ankarába? oda van. Nagyszerű. Kérek egy jegyet. Teljesen megdöbbentő módon van diákkedvezmény, úgyhogy kb. ezer forintért utazom majd' 500 kilométert, ráadásul spórolok egy éjszakát. A vonat mellett szól az is, hogy a gyomrom bemondta az unalmast (illetve éppenhogy nem).

Ma egyébként egy külsőbb városrész volt soron (az első négy-öt nap alatt a belváros minden zeg-zugát kiismerhettem, de ti erről persze nem tudhattok). Amerre jártam Isztambulban, az nagyjából három részre osztható

1. Sultanahmet és a Bazárnegyed, ez alapvetően turistákra fókuszált rész, itt van a Haghia Sophia, a Két Mecset, a Topkapi Palota és a Nagybazár (az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger által határolt félsziget csücske). Az a néhány utca, ami ezeket összekapcsolja, viszonylag tiszta, viszonylag elegáns, nagyjából mindenki viszonylag tud angolul. A turisták 97,4 százaléka soha nem hagyja el ezt a részt, illetve ezeket az utcákat

2. Beyoglu, az Aranyszarv-öböl másik partja. Itt picit kevesebb a turista, viszont végletesen és tudatosan modern (pl. itt van az Istanbul Modern :), ezen az oldalon van a Dolmabahce palota, ahová a Topkapiból költözött át a szultán a XIX. század közepén, ezzel is bomlasztva a régi oszmán birodalmi hagyományokat. A Dolmabahce-t belülről nem láttam, kívülről egy fennhéjázón felhúzott francia hercegi palotának látszott. Itt vannak a bankok és a luxusszállók, aktatáskás üzletemberek trécselnek az üvegajtók előtt stb. Lényegében egyetlen nő sem visel fejkendőt; biztos vagyok benne, hogy ebbe a városrészbe hoznak minden diplomatát. Valószínűleg az egész ország legeurópaibb része.

3. A "periféria" (amit én láttam: a Bazárnegyedtől keletre és délre eső részek). Ahogy jeleztem, a periféria és a turistagiccs érintik és keresztezik egymást. Bűz, por és piszok homályosítja a tudatot, a szemét ki-és befolyik az épületekből. Bazárok a legvalószínűtlenebb helyeken, talicskás (?hogy hívják ezt a faszerkezetet, kétkerekes, olyan, mint egy kisszekér, általában gyümölcsöt kínálnak rajta) árusok. Alig tud valaki angolul, majdnem minden nő fejkendőben. A ritkábban lakott részeken legalább bólintással illik köszönni a kinnülőknek/szembejövőknek. A gyerekek hangos "halló"-zással fitogtatják angoltudásokat, a fényképezőgéptől meg vannak hatva, s ha az ember a csattintás után megmutatja nekik a felvételt, álmélkodnak és hálálkodnak. Ma voltam egy durvább negyedrészben is, azt hittem, ilyesmi csak Borsodban létezik: üvöltöző/verekedő házaspárok a széteső, egyemeletes, kívülről talán húsznégyzetméteres családi ház előtt, kis tanyák a rommá foszlott házak közötti tisztásokon, olyan sűrű por, hogy az embernek el kell takarnia a szemét (nem is mertem fényképezni).

A legszebb persze az, amikor a periféria kellős közepén talál az ember egy elhagyatott kis Sinan-mecsetet. Akárhogyis nézem, Mimar Sinan mélyebb nyomot hagyott a városon, mint Nagy Konstantin vagy Justinanus. Sinan 1497-ben születik, 1588-ig dolgozik, és - keresem a nyugati párhuzamot, de az angol wikipedia-szócikk megadja, egyszóval Michelangelo. Sinan úgy viszi tökélyre az oszmán építészet hagyományait, hogy egyúttal teljesen sajátossá formálja őket. Mecsetjeit azonnal fel lehet ismerni, óriási, oszlopokkal körülzárt külső kert, jellegzetes kút, apró kupolák sorozata, ilyeneket ír az útikönyv; de valójában az első két Sinan-mecset után egyszerűen látni lehet, hogy ő az, a Mester (vissza kellene szorítanom a patetikus hangot ebből a bekezdésből, de valóban elképesztő, amit ez a fickó művelt. Két mondat a wikipediából: "He was, during a period of fifty years, responsible for the construction or the supervision of every major building in the Ottoman Empire. More than three hundred structures are credited to his name, exclusive of his more modest projects, such as his Koran schools." Olvassatok: en.wikipedia.org/wiki/Sinan Mindenesetre háromszáznál több mű egy építésznél - hm, keveseknek adatik meg.) Bár nem tudatosan kerestem őket, naponta legalább két Sinan-épületbe futottam bele Isztambul belvárosában. Ma például, a Khaosz közepén - Sokollu Mehmet Pasa Dzsámija, kívülről első látásra jelentéktelen épület, viszont olyan aprólékosan, olyan finom érzékkel kidolgozva osztva fel a pirinyó tereket, mrrr. S persze a mirháb falán izniki csempekollekció a legjobbjából. Viszont ez volt az első hely (az Istanbul Modern-t leszámítva, nyilván szerzői jogok miatt), ahol nem lehetett fotózni odabenn (s ez egyben az első hely is, ahonnan távozásra szóliítottak fel :) . A dzsámi udvarán rengeteg gyerek birkózik a szőnyegeken, az egyik majdnem megfojtja a másikat s meg is köszöni, hogy lekapom; ez az, ami otthon a katolikus/protestáns egyházaknak egyáltalán nem megy, vagy csak nagyon erőltetetten, ez a banális természetesség: a templombamenetel ne ünnepnap és kivétel legyen, hanem tényleg legyen folyamatos kommunikáció az ég és a föld között; s ehhez tényleg olyan banalitások kellenek, minthogy a templom előtti téren kezet lehet mosni. (egyébként miért ilyen kényelmetlen fapadok vannak a keresztény templomokban? ki találta ezt ki? miért normális az, hogy az Úristen előtt fájjon az ember nyaka és háta? szőnyegeket a kereszténységbe!)

Meglátogattam még a Chora-monostort, en.wikipedia.org/wiki/Chora_Church, itt szinte tökéletes állapotban maradtak fenn bizánci mozaikok a 14. századból, aki itt jár, ki ne hagyja - felszabadultan, néhol vadul bánik a színekkel a hely, Krisztus inkább félelmetes, mint haveri, az egész nagyon kísérteties ("átszellemült"), megyek, megy a vonatom. Holnap már Ankarából.