Megint rendesen elmaradtam, részben azért, mert ez újra egy elég turistás hely, tehát a net drága (és amúgy lassú). Alapvetően azt terveztem, hogy fotókkal színesítem a kappadókiai beszámolómat, úgy éreztem, ezek nélkül nincs értelme. A helyzet az, hogy képekkel sincs. Teljesen visszaadhatatlan ennek a helynek hangulata, és bármilyen fellengzősnek is tűnjenek előzetesen a turisztikai irodák Kappadókia-prospektusai, a valóság sokkal-sokkal megdöbbentőbb, mint bármi, amit képeken láthat az ember. Nem tudom, kiskamaszkor után vállalható dolog-e "Best-of" listákat készíteni, de ha van "10 Best of Planet Earth", akkor azon rajta van Kappadókia.

A rövidített keretsztori úgy hangzana, hogy kitörtek itt mindenféle vulkánok, amelyek eredményeként különböző keménységű kőzetek rétegződtek egymásra, amit aztán a szél lassanként erodált. Az egész eredménye egy egészen szürreális táj, színes fallikus sziklák tucatjaival, szikrázó fénnyel és a legkristálytisztább égszínkékkel ever (felhőnek nyomát se láttam, mióta itt szemlélődöm). Persze a természeti erőkhöz az ember is hozzáadta a magáét. Történt még a kora kereszténységben, hogy egy, a közeli Kayseriben működő szerzetes azt mondta társainak: kimegyek a közeli hegyekbe, hogy ott magányosan lakozzam és megtaláljam Istent. Sziklába vájom a kunyhómat, mert a közelben lévő anyagot az Isten is barlanglakásnak teremtette. Erre a társai bólintottak, és az esti sörnél megbeszélték, milyen kúl dolog ez a totális egyedüllét, úgyhogy két hét múlva összecsomagoltak és mind elindultak. Lassanként a többi szerzetesrend, majd a helyiek is rádöbbentek, a magányos hegyi elvonulás lettem a Fall/Spring trend, így persze hamarosan kialakult a helyi infrastruktúra is, elkezdtek növényeket termeszteni, hozták a málhás szamaraikat és lovaikat s mind barlangban laktak. A menőbb szerzetesek sziklatemplomokat vájtak és telepingálták infantilis de kápráztató freskókkal. S aztán, ahogy pár évszázad múlva bejöttek az arabok, lényegében minden, a hitét egy kicsit is komolyan gondoló keresztény felmenekült a Görémét övező hegyekbe, vájt magának egy sziklapenthouset és élvezte a napsütést.

No, ezek az alapok, de vannak a környéken még többezer éves, nyolcszintes földalatti városok, ahol állítólag az 50-es években is éltek még emberek, rengeteg völgyjárat és perfect view, az egész környék úgy, ahogy létezik, teljesen lehetetlen, utána lehet nézni minden kulturális rizsának, le lehet tölteni minden képet, de fölösleges; el kell jönni ide (és ide egyedül tényleg jobb, mint csoportosan), el kell veszni a völgyekben, rá kell találni elveszett templomokra (teljesen esetlegesen vannak szétszórva mindenütt, térkép nincs), én 2 napon át csak bóklásztam és szénné égettem a lábam a merőlegesen sütő nappal, megérte, ezért a helyért önmagában megérte az egész út, s itt minden miszticizmus és pátosz és végenincsen terjengő körmondat éppúgy egyszerre természetes és szürreális, mint maga Kappadókia. (a fenti tények pontosságáért semmiféle garanciát nem vállalok :) )

Vissza fogok jönni. És ti is gyertek (ha nem one by one, közösen; igazából lehet, hogy mindegy).

Amint mégis lesznek képek, szólok.

Most irány Gaziantep, hallom, nem működik a google map (?), megpróbálom megjavítani. Gaziantep a virtuális Kurdisztán legeslegelső városa, 1,1 millió lakos, itt készítik többek között a világ legjobb baklaváját, amiről ígérem: írok. Reggelre ott leszek.

Update, képek:

Lábjegyzet: a freskók közül a "József Jézus különös fogantatásán gondolkodik" illetve "József dühös Jézus fogantatása miatt" címűek a kedvenceim, biztos én vagyok műveletlen, de ilyenekről odahaza nem is hallottam. Egyébként klikk jobboldalra még több képhez.