This is gonna be tough, évek óta nem írtam hosszabb szöveget - főleg nem saját indíttatásból - papírra. (Lábjegyzet: a blogbejegyzések füzetbe íródnak, kézzel, s onnan másolódnak át emide). Papír - by the way: nem elfelejteni lapot írni Á.-nak, Á.-nénak, levelet K.-nak,...! Közben sötétedik, rohamosan sötétedik. Hozzá kell szoknom nem folyton utólag szerkesztgetni a mondatokat, felhagyni a számítógépen felnőtt tudatra jelemző beteges modularitással.
[Hajnalban, mikor visszatérek a szöveghez, csak ekkor tűnik fel, hogy a fenti sorral már el is döntöttem az örök dilemmát: jelen időben fogok írni, igyekeznem kell hűnek maradni ehhez, különben... (?)]
Elalváshoz készülődik a kupé; a kusetában, mely röpke 12 óra alatt Váradtól Bukarestig repít, négyen vagyunk. Egyikünk sajna egy nyolcévesforma, akit az apja rögtön esteledés, azaz indulás után ágyba dug, felkapcsolt villanyról+olvasásról szó sem lehet. Marad a folyosó és az Mp3-lejátszó, elhatározom, hogy végighallgatom az S.-éknél felhúzott hangoskönyvek egyikét, Karinthy utazását Latinovits Zoltán előadásában, ez elemészt éppen két órát. Latinovits lassú és zseniális; a helyzet iróniája, hogy Karinthy agydaganatának első jele bizonyos vonatok indulása. "Ekkor indultak meg a vonatok, pontosan, menetrendszerűen hét óra tíz perckor. Csodálkozva kaptam fel a fejem: mi ez? Határozott dübörgés volt, erőlködő, lassú csikorgás, mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak, aztán hangosan zakatolni kezdenek." Elég idiótán nézhetek ki, ahogy csendesen röhögve figyelem a tájat.
Közben Kolozsváron felszáll az ötödik útitárs, majd én is elhelyezkedem középső kuckómban, felpolcolom a fejem, hallgatom Karinthy-Latinovits-t, s várom, hátha meglep az álom. Latinovits sajnos túl jó, bizsergő borzadállyal élvezem végig a stockholmi agyműtét, 1936, olaszok Addis Abeba, erre emlékszem, elhatározom, hogy agydaganat esetén én is éppilyen kedélyesen esem majd át az egészen.
Az álom csak nem jön. Pedig aki ezt olvassa (feltehetően) tudja, hogy alváskészségben valószínűleg egész Közép-Európában verhetetlen vagyok. Mi a franc? Nem alszom. Ez mi? Ja! A szemüveg; le kellene tenni a szemüveget. Nade hova? A csomagom odafenn, s a kölöktől amúgy is elérhetetlen; a kupé kisasztalkájáról bármikor lecsúszhat, a fölöttem lévő üres ágyra nem merem, elég egy utastárs meggondolatlan mozdulat, és... Csak hosszú órák múlva jövök rá a triviális megoldásra, miszerint a folyton pocakomon lebegő övtáskám ideális hely lesz mától szemüvegemnek.
Faljuk a kilométereket, s csak nagyon lassan jövök rá, hogy ebből, ma, nem lesz szunya. Pedig nem akarom görcsösen, nem erőltetem, többnyire még csak nem is gondolok rá - tudom, ez régi csapda - tudatom olyan puha mint a tejbe áztatott keksz (Leibniz keksz, természetesen, tessék megkóstolni!), bármikor megtörténhetne a dolog; s mégsem. Trivialitások keringenek a fejemben, lassan, szívósan, körkörös stafétában. Rádöbbenek, hogy ezek mekkora trivialitások, ezt elboncolgatom egy ideig, aztán persze jön a felismerés, hogy ez így megint csak egy trivialitás, a reflektív fajtából. Vajon a reflektív trivialitásokra való reflexió még mindig szükségképpen triviális-e? ki lehet így ebből evickélni? Úristen, ez nagyon súlyos, ilyen még soha nem jutottam el. Leesik a tantusz, valami átváltozás történt itt, odahagyva jólalvó tudatomat picit ideges utazóvá vedlettem. Talán jobb is így - az utazónak az éberség hatalmas kincs.
A töksötétben blog-szöveg fogalmazásba kezdek, megfogadom, g-searchölöm a blogom címét, íme:
akad 6 találat, a francba, ezt sejthettem volna; de ígymarad.
Pirkul az ég alja. Picsába, ez nagyon szép lesz. S ekkor, a villám erejével és szükségszerűségével - reggeli merevedés.
Nem tudom, ki hogy van vele, de ez a világ legidegesítőbben vicces dolga. Honnan jön ez? Mi a fenét csináltak homo sapiens őseim az utóbbi évtízezredekben hajnali négy és hét között, hogy nekem ez?! Kép: reggel háromnegyed hét, Collegium, ébredés telefonbizzegésre. Szilárd elhatározás: nyolcra bent lenni egyetemen. Szobatársak ébren. S akkor, ez. Mi legyen? Felkelni és bízni abban, hogy ki lehet osonni anélkül, hogy észrevennék, jelentős kockázatot vállalva, nem is szólva a folyosón ilyenkor rosszhiszemű természetességgel grasszáló csajokról (egyébként is mit keresnek a fiúszárnyon ilyenkor?) avagy megvárni, amíg elmúlik, felvállalva az esetleg visszaalvás veszélyét, vagy, ami még rosszabb, azt, hogy a várakozás felesleges s semmi sem múlik el; hogy lehet, hiába pislogok itt akár háromnegyed órán át, minden marad a régiben, úgyis ki kell menni, s akkor ugyanott vagyok, mintha rögtön elindultam volna.
Azon gondolkodom, vajon mennyire kíváncsi a T. olvasó az én reggeli merevedésemre, végülis ez egy érzékenylelkű bölcsészféle blogja, nem egy torzlelkű elsőéves orvostanhallgatóé (that is not to say that I have any problems with medical students in their first year).
Már teljesen világos van, mire majdnem elkap az igazi álom, természetesen ekkor kopog a kalauz, még fél óra, Bukarest. Leszállás, meglepő, mennyire nincs tömeg, persze, reggel 8, hétköznap. Elindulok mosdót keresni, az állomás előtt megriadok vagy féltucat Technocolos sráctól, még épp egymást ütik, gyorsan elslisszolok közöttük, vissza az államosépület kiszámíthatóbb veszélyei közé. Jelentem: a bukaresti pályaudvar McDonaldsában nincs mosdó, gondolom kartellt alakítottak az pályaudvarigazgatósággal s most egyetlen helyen lehet ügyintézni, egy gyanús szagú és színű lépcsőlejárat mögött, pénzért, ezt kösz, inkább kihagyom. Ősi keresési algoritmust alkalmazva elkezdem sugarasan végigjárni az állomás környékét egy 1. biztonságos 2. tiszta 3. olcsó helyet keresve, meg is találom a legszebb tengerparti üdüléseimre s a 4 luni, 3 saptamini... c. filmre emlékeztető Astoria szállót, ahol megiszok egy reggeli sört (teájuk nincs, kávézni nem szoktam, kóla, áhh...), nekiállok netkávézót keresni, az emberek nem túl segítőkészek, végül egy tök valószínűtlen helyen, egy élelmiszerbolt pincéjében oldom fel néhány órára netfüggőségem.
Végül: éjszaka kitaláltam, hogy minden napra küldök egy paradoxont. Most következzen egy, a blogom névadójától:
http://en.wikipedia.org/wiki/Zeno%27s_paradoxes#Achilles_and_the_tortoise
+olvasnivaló:
http://en.wikipedia.org/wiki/What_the_Tortoise_Said_to_Achilles
